2022. nyárösszefoglaló

2022.09.01

Egy nagyon durva tanéven vagyok túl. Rengeteg órát vállaltam, de azt hittem kicsit fellélegezhetek a nyáron. Hát nem így történt. :D Mit csináltam pihenés helyett?

A tanítási tapasztalataim arra indítottak, hogy csináljak egy saját feladatgyűjteményt, amiben a korábbi érettségi feladatok mintájára csináljak mindegyikhez kb. 5-10 hasonló feladatot, hogy az adott feladattípust lehessen gyakorolni egészen könnyű szinttől az érettségi feladatig. 

Majd miután nyáron nagyon sok diák tartott ugyanott az anyagban, ezért az elméletből egy héten ugyanazt akár 5x-6x is elmondtam, az az ötletem támadt, hogy kurzus formájában ez hatékonyabban is mehet. Mivel év közben a májusi érettségizőknek folyamatosan gyártottam az extra anyagot, adódott, hogy a kurzus nem csak egy visszanézhető óra sorozat lenne, hanem járna hozzá jegyzet és feladatgyűjtemény is (elméleti). 

Ezután kaptam felkérést, hogy Az arany királynője c. dokumentumfilm kémiai szakértője legyek. Kísérleteket kellett összeállítanom, ami nagyon meghozta a kedvemet a kísérletezéshez is, ráadásul régóta zavart, hogy az érettségi kísérleti részéhez csak az elméleti hátteret, illetve a ksérletek magyarázatát tudom nyújtani. Szóval több szálon fut a cselekmény... :D